Szöllősi RékaNéhány évtizeddel ezelőtt az emberiség jelentős részének még napi elfoglaltságát jelentette saját élelmiszer-szükségletének előállítása.
Mára elveszítettük ezt a közvetlen kapcsolatot. Nem ismerjük, ki és hogyan állítja elő az élelmiszereinket, de bíznunk kell benne, hogy odafigyeléssel teszi. De vajon felkészültünk rá, hogy ezt tudatosan tegyük? Hermann Zsuzsannát, a Trade magazin főszerkesztőjét kérdeztük.
Két-három generációval ezelőtt a szezonalitás tisztelete, a biztonságos tartósítási eljárások ismerete és alkalmazása még családon belül öröklődő hagyomány volt.
Azóta városban és vidéken egyaránt elveszítettük az élelmiszer előállításához fűződő közvetlen kapcsolatunkat: megszoktuk, hogy elegendő hetente egyszer elmenni bevásárolni, mert az élelmiszerek egyre tovább eltarthatók, az azóta felnőtt generációk pedig már nem is ismerik az – akár életveszélyes -ételmérgezés fogalmát.
A növekvő kereslet és az élelmiszeripar technológiai fejlődése lehetővé tette, hogy elkényelmesedjünk: hogy a napi bevásárlást hétvégire cseréljük, a vetemény kapálása helyett sportolással érjük el a fizikai fáradtságot, legalábbis egy részünk – a szomorú statisztika szerint a magyar népesség fele semmilyen testmozgást nem végez, helyette sokszor megelégszik a képernyő előtt nassolással.
Az átlagos vásárló nem járt még élelmiszeripari üzemben, nem tudja, hogyan készül az asztalára kerülő termék, ezért nem tehet mást, bíznia kell abban, hogy az adott termékkel minden rendben van.
Ez a fajta tudatalatti kiszolgáltatottság és az ismeretek hiánya viszont előbb-utóbb kitermeli a maga kételyeit, félelmeit és összeesküvés-elméleteit. Napjainkban az élelmiszeripar sok irányból és még néha még mindig csodálkozva érzékeli ennek a bonyolult társadalmi folyamatnak az eredményét: a bizalmatlanságot.
Mindez Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztőjének gondolatait olvasva jutott eszembe, akit sorozatunk keretében kérdeztünk meg arról, hogy mi jut eszébe elsőként az élelmiszer szó hallatán?
„Megbízhatóság és feltétel nélküli bizalom. Nekem ez jut eszembe. Hiszen az esetek többségében nem tudom, hogy egy feldolgozott élelmiszer milyen összetevőkből áll, milyen arányban, és hogy azok az elfogyasztásuk után milyen folyamatokat indukál bennem. Csak remélni tudom, hogy aki készítette, felelősséggel gondolt „rám”, körültekintően járt el, és tudja, hogy amit az élelmiszerbe tett vagy nem tett, az meghatározza az életem, a közérzetem, sőt akár éveim számát is. Mindennap, minden étkezéskor egy erősen kiszolgáltatott helyzetben vagyok, és semmi mást nem tudok tenni, mint bízni valakiben, akit sosem fogok személyesen ismerni, és Ő se engem, mégis összeköt bennünket egy láthatatlan bizalmi kapcsolat. Természetesen sok függ attól, hogy milyen élelmiszert vásárolok, és ezt meghatározza, hogy mennyire vagyok birtokában az információknak a döntésemhez. Amikor választok a polc előtt, az én döntésem az én felelősségem…, és aztán átadom magam annak a bizonyos bizalmi kapcsolatnak.”
Egy élelmiszeripari szereplők számára szánt szaklap főszerkesztőjénél kevesen ismerik jobban a fogyasztók és a gyártók között kialakult bizalmi árok betemetésének nehézségeit.
Egyetértesz Zsuzsával? Az élelmiszer választás szerinted is bizalom, tudás és felelősség kérdése?
Sorozatunkban az iparági résztvevőktől az élelmiszerügyi és táplálkozástudományi szakértőkön át újságírókig szólaltatunk meg embereket, hogy minél több nézőpontnak adjunk teret. Az előző részben Tompa Gábort, a Nestlé Hungária vezető képviselőjét kérdeztük.
